Tovább folytatódik az imalánc egyházmegyénkért

A Miskolci Esperesi Kerületben folytatódik az egyházmegyénk centenáriumi ünnepségét lelkileg előkészítő imalánc

a miskolci papság

December 16-án, a Csereháti Esperesi kerülettől vette át a Miskolci Esperesi Kerület az egyházmegyénkért folytatott imaláncot.

„Közös erőfeszítés hozza meg a cél elérését, és megerősít  bennünket” – ezzel a biztatással adta át a csereháti kerület nevében Béres Gábor atya az ima folytatásának jelképes stafétáját.

Béres Gábor

Néhány nappal már túl van a felén az összesen hatszáz napon át tartó imafolyam, ami a Borsodi Esperesi Kerületből indulva száz-száz nap után, egy másik kerületben folytatódik, egészen 2024. október 20-ig, a centenáriumi évet lezáró ünnepi liturgiáig.

A Miskolci Esperesi Kerület imádságos napjait közös Szent Liturgiával kezdték meg a Székesegyházban.

Papp András

„Ebben az imaláncban feladatunk hálát adni a múltért, imát ajánlani föl és buzgónak lenni a mában, valamint gondolni a jövőre is.” – fogalmazott Papp András, kerületi esperes.

Az imádságba a miskolci parókiákon kívül két iskola közössége is bekapcsolódik. A Miskolc-belvárosi, a görömbölyi, és az avasi parókiák után, a görögkatolikus általános iskola közössége, majd a szirmai parókia, a Fáy András középiskola, végül pedig a diósgyőri egyházközség imádkozik mintegy két-két héten át. Az imádság száz napja alatt az egyházmegyénkben őrzött Szent Kereszt ereklye is „körútra” indul az egyes helyszínekre.

Virágvasárnaptól a Sajópálfalai Esperesi Kerület viszi tovább az imaláncot.

FÉNYKÉPEK

Címkék