A Görögkatolikus Papnevelő Intézet fogadta a Magyarországon tanuló papnövendékeket
Már hagyomány, hogy nagyböjtben rendezik meg az egyházmegyei szemináriumok találkozóját. Most a nyíregyházi Papnevelő Intézet volt a találkozó házigazdája, március 8-9-én.
A papnövendékek találkozójának záróeseménye a Szent Miklós székesegyházban tartott görögkatolikus Szent Liturgia volt, Orosz Atanáz püspök vezetésével. A liturgián Martos Levente Balázs, esztergomi segédpüspök, valamint a hazai papnevelő intézetek elöljárói együtt szolgáltak az oltárnál.
Atanáz püspök beszédének minden gondolata a most papi hivatásra készülő növendékek megerősítésére, hivatásukra szóló döntésükben való állhatatosságra buzdított, az előttük álló nehézségek, akadályok és olykor megfogyatkozó létszámuk ellenére is.
A mai evangéliumban (Mt 20,1-16) a szőlősgazdáról szóló példabeszédet hallhattuk. A miskolci püspök az elhangzott példázathoz fűzte gondolatait a homília bevezetőjében „Mindannyian az Ő szőlőskertjében szeretnék dolgozni, és ennek a szőlőművelésnek manapság egyre kevesebb munkatársa van. Ezért is kell nagyon összefognunk, hogy mi, akik egy kertbe tartozunk, mondhatnám; egy vérből valók vagyunk, a munkatársi, a testvéri összetartozás szálait is erősítsük.”
„A Biblia logikája szerint sok-sok előkészítés után mi, Krisztus tanítványai mind a tizenegyedik órától álltunk be, amikor az Úr vezényel nekünk, hogy itt az alkalmas idő, itt az üdvösség órája. S ezt különösen átéljük így a nagyböjt idején, hiszen itt azzal az énekünkkel kezdtük a nagyböjtöt, hogy íme, az alkalmas idő, itt van a bűnbánat ideje. Különleges kiváltság a tizenegyedik órától a mennyei szőlősgazdának a rendelkezéseivel együttműködni és dolgozni.” – utalt szavaival a papi szolgálat mibenlétére a főpásztor.
Március 9-én emlékezik meg egyházunk a szebasztei negyven szent vértanúról. Atanáz püspök az ő vértanúságukról való megemlékezéssel folytatta a tanítást.
Licinius császár 1710 évvel ezelőtt a Keleten tevékenykedő légiókban tisztogatást, keresztényüldözést rendelt el. A híres 12. légióban ekkor már sok keresztény volt, de ez csak keményebbé tehette Liciniusnak a keresztények iránti bizalmatlanságát. Kappadókiában elrendelte, hogy minden kereszténynek halálbüntetés terhe alatt meg kell tagadnia hitét. Agrikolaosz, Kappadókia és Kis-Arménia helytartója az ediktum tartalmát azzal a szigorú felszólítással közvetítette a hadsereghez, hogy szerezzenek érvényt neki. Ekkor előlépett negyven keresztény katona, s mindegyikük határozottan kijelentette: ,,Keresztény vagyok”.
Ezek a szent katonák tehát 320 körül megtagadták a bálványok előtti áldozatbemutatást. A megfélemlítések, a halálbüntetés ígérete ellenére is kereszténynek vallották magukat, s nem álltak be a bálványáldozatokra. A helytartó kivárt egy különösen hideg éjszakát, és ekkor megparancsolta, hogy a negyven hajthatatlan katonát meztelenül tegyék ki a befagyott tavon a hidegre. Egy ott található fürdőházban ugyanekkor meleg fürdőt készíttetett azoknak, akik nem maradnak állhatatosak. Az elítéltek szenvedésük helyére mentek, és egy szívvel-lélekkel imádkoztak Istenhez: ,,Urunk, negyvenen kezdtük el a harcot; ne engedd, hogy negyvennél kevesebben kapjuk meg a győzelmi koszorút!” Az egyik katona a hidegtől megdermedve a fürdőhöz rohant fölmelegedni, de azonnal meghalt. Annak a katonának azonban, aki őrséget állt a fürdőháznál, volt egy látomása: égi sereg szállt le, hogy a hős harcosok között kiossza a győzelmi koszorúkat, amint az a római hadseregben szokásos volt. A látomás hatására az őr szíve megnyílt Isten kegyelmének. Ledobta ruháit, és ,,keresztény vagyok” kiáltással bajtársaihoz futott a jégre, hogy betöltse a gyengének mutatkozott katona helyét. Beállt oda, hogy ki legyen a negyven, hogy a negyvenedik győzelmi koszorúnak is legyen majd gazdája.
A példázatot így folytatta a püspök: „Mi itt, és más szemináriumban is, jó ideig imádkozhattunk így, hogy Uram, negyvenen kezdtük, add, hogy negyvenen végezzük. De ma azt hiszem, hogy olykor azon imádkozunk, hogy „tizenheten kezdtük, és add, hogy tizenheten fejezzük be”. Imádkozunk azért, hogy annyian legyünk, amennyi az isteni gondviselés szerint a szőlőműveléshez kell. És tudjuk azt, hogy a legjobb szándék ellenére sem tud mindenki egyszerre szentelődni, hogy hivatások és sorsok is különböző módon alakulhatnak, nem a dacszövetség számít, hanem az az imádságos támogatás, amellyel egymás mellett kiállunk, ameddig csak lehet. De kérjük az Urat arra is, hogy egy-egy hiányzó helyre küldjön önfeláldozó hivatást, hogy minden győzelmi koszorúnak legyen gazdája.”
A homíliát a Szent Efrém által átmentett, a szevasztei vértanúktól származó végrendelet szavaival zárta Atanáz püspök, mert ennek mondatai meggyőződése szerint „egész mai közösségünkre is vonatkoznak”:
„Most van itt a megfelelő idő mindazok számára, akik meg akarnak menekülni. Itt az alkalom a bűnbánatra és a jótettekre mindazoknak, aki nem akarja ezeket a távolabbi jövőre halasztani. Éljetek tiszta, Istennek átadott életet! Mindenekelőtt pedig gyakoroljátok a szeretetet! Egyedül ez vezesse tetteiteket, mert ez követi a testvériség isteni törvényét. Testvérünkben, akit látunk, a láthatatlan Istent tiszteljük.
A papnövendékek országos találkozójáról szóló részletes beszámolót hamarosan közzétesszük.
Szerző: Varga-J. Bernadett