„Veled kiteljesedve”

A Miskolci Egyházmegyében a Házasság Hetében, február 12-19. között több helyszínen, színes programokkal várják a házaspárokat és a házasságra készülőket, sőt a párok az egy héten át tartó feladatok teljesítésébe is belevághatnak.

Házasság hete

 

Az idei év házasság hete vezérgondolatát olvasva, akik házasságban élünk mindenek előtt hálával fordulunk a szeretet szövetségeket összekötő Isten felé. Egyedül Vele tudunk igazán kiteljesedni! Az Ő üzenetére figyelve: ”Aki szeretetben él, Istenben él, és Isten él őbenne.” (1 Ján. 4,16) minden nap feladatot ad számunkra, hogy egymásra figyelve, egymás szeretetében élve megvalósítsuk a házasság titkát.

A Miskolci Egyházmegye arra hív minden házaspárt, hogy az egyházmegyei honlapot és a létre hívott közösségi oldalt követve, az ott megjelenő gondolatokkal a HÁZAS-7-PRÓBÁT teljesítve, valamint bekapcsolódva a parókiák Házasság Hetére szervezett programjaiba tudjuk megerősíteni házasságainkat, és mutassunk példát a házasságra készülőknek.

Veled Kiteljesedve a házasságunk öröm és küldetés!

Címkék