TehetségHáló képzés a szakkollégiumban

2015. június 5-7-ig került megrendezésre a TehetségHáló képzés a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium szervezésében, amelyre a KRSZH munkatársai voltak hivatalosak. A program a Nemzeti Tehetség Program NTP-RTP-M-14-0002 számú támogatásának köszönhetően valósult meg.

Szakkollégisták
Szakkollégium

A rendezvény egy 12 órán, nem akkreditált, tanúsítvánnyal záródó továbbképzés volt, helyszínéül a miskolctapolcai Bástya Hotel konferenciaterme szolgált. Fő témái a közösség- és hálózatépítés, a rendszerelmélet (a hálózat erősségei, gyengeségei), a szakkollégiumi tehetség-tanácsadás és a tapasztalatcsere voltak; a programon 15 fő vett részt.

A képzés első napján Kormos Dénes tartotta meg előadását, melynek címe „Hogyan tervezzünk, hogyan valósítsunk meg komplex tehetségsegítő programokat?” volt. A második, hosszabb képzési napon két pszichológus, Dr. Pető Csilla és Nótin Ágnes tartottak tréninget a vendégeknek. Bemutatkozással indítottunk, majd kifejtettük a képzéssel, a napunkkal kapcsolatos elvárásainkat, félelmeinket. Ezt követte a komoly szakmai rész, ahol SWOT analízissel elemeztük a hálózat és az egyes szakkollégiumok jelenlegi helyzetét, megvitattuk a célrendszerünket. Kidolgoztunk egy hierarchiát az eszközfelhasználásunk és előmenetelünk tekintetében, valamint megvitattuk a felmerülő nehézségeket, ezekre próbáltunk egy minden KRSZH tag számára alkalmazható megoldási struktúrát kialakítani. A záró napon a tanúsítványok átadása után mindannyian elbúcsúztunk egymástól.

A képzés sikerrel zárult, jobban megismerhettük a többi szakkollégium működését, gondjait, saját intézményünk fejlődési lehetőségeit és akadályait, terveket készíthettünk arra, hogyan alakítsunk ki egy még inkább komplex tehetségsegítő programot, hogy szakkollégistáinkat egyre hatékonyabban tudjuk segíteni tehetségük kifejlesztésének útján.

A kép eltávolítva.

A kép eltávolítva.

 

Címkék