„Tavaszi szavalóverseny” Hernádvécsén

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény lakásotthonaiban és nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek részére „Tavaszi szavalóversenyt” rendeztek Hernádvécsén.

Gyermekvédelem

Gyermekeink nagy lelkesedéssel készültek a megmérettetésre, egy szabadon választott verssel.  A választott versek a tavaszvárásról, több vers a szeretetről és az odaadásról szólt. Az értékelésben segítségünkre volt Atanáz püspök atya, Lónárt Csaba Attila igazgató, Polyák Imre atya, lelki vezetőnk, Szanyi Bertalan református lelkész, Pásztor Gergely hitoktatónk, Kocsis Lajosné nyugdíjas pedagógus, Hrabovszki Andrásné, Papp Györgyné az egyházak önkéntesei. A szakmai egységekből és a nevelőszülőktől negyvenöten szerepeltek.

Az értékelők rangsorolták a több szempontnak is megfelelő előadásokat és dicsérő szavakkal bíztatták a résztvevőket a további verstanulásra. A díjakat Atanáz Püspök Atya és Lónárt Csaba Attila igazgató úr, adta át a boldog gyerekeknek. Kisebb – nagyobb jutalomban minden gyermek részesült, mely könyv, édesség és emléklap volt.

A Püspök Atya különdíjat is átadott öt szereplőnek:

Turóczi Tünde, Beke György, Molnár Boglárka Noémi, Horvát Mária Viktória, Lakatos Szilvia.

Gratulálunk mindenkinek, aki részt vett a szavalóversenyen. A felkészítésben és a szervezésben, lebonyolításban részt vevő kollégáknak köszönet, további munkájukhoz erőt, egészséget és a jó Isten áldását kérjük.

Címkék