Tanodák és Szakkollégiumok Találkozója

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségével közös együttműködés keretében megvalósult a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosító számú „Tehetséghidak Program” Tanodák és Szakkollégiumok Találkozója Műhelybeszélgetés című kiemelt projekt a Görögkatolikus Cigány Szakkollégiumban.

Tanoda
Tanoda

„A csodákért csináld, a valóra vált lehetetlenekért, a ragyogó szemekért, a mosolyokért, amik az utadat kísérik. A nagy találkozásokért, amik mindent átírnak, és egészen odáig visznek, ahol a helyed van.” Oravecz Nóra

A rendezvény során 17 tanodás fiatalt látott vendégül a szakkollégium; négy hallgató és egy munkatárs, mint oktatók vezetésével zajlott le az aznapi program. Az érkező gyerekeket és kísérőiket uzsonnával várták, a megismerkedés egy bemutatkozással indult. Beri Hilda, Horváth Barbara, Glonczi Gyula, Morvai Dániel és Somosi Ágnes elmesélték a résztvevőknek, milyen családi háttérből érkeztek, hogyan fogalmazódott meg bennük, hogy a továbbtanulás felé veszik az irányt, és hol tartanak most tanulmányaik folyamatában. Miután a tanodások is elmondták, kik ők, és honnan érkeztek, megkezdődtek a csoportfoglalkozások. A feladatok közé tartozott egy önismereti tabló elkészítése, egy másik foglalkozás keretében puzzle-t raktak ki a tanodások, melyek cigány írókat, a cigány zászlót és himnuszt, valamint egy a továbbtanulásra ösztönző fiatalos dal szövegét takarták. Majd a résztvevők az udvaron is játszottak a kollégistákkal – egy „Bang”- nevű körjátékkal, érdekes memóriajátékokkal, folytatták a napot. A programban szerepelt az Activity is, ahol kreativitásukat és kommunikációs készségeiket vetették latba a tanodások, végezetül egy záró feladattal újra visszakanyarodtak a tanulás fontosságára.

Egy rövid értékelés után a tanodások és kísérőik elbúcsúztak, köszönetet mondva a szervezőknek és az oktatóknak, amiért „életük egyik legjobb délutánját” élhették meg. A gyerekek távozása után a szakkollégium képviselői szintén nagy örömmel és boldogsággal gondoltak vissza az együtt töltött időre.

Címkék