Sajtólevél

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia június 2-3. között megtartotta nyári rendes ülését.

Katolikus Egyház logó

Hamarosan megjelenik Ferenc pápa sokak által várt és fontosnak tartott, a teremtett világ védelme témájában írt enciklikája, amelyet várhatóan júniusban, a vatikáni megjelenéshez kapcsolódva sajtótájékoztató keretében mutatunk be Budapesten. Ennek pontos időpontjáról később küldünk tájékoztatást.

E helyen is felhívjuk a figyelmet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai campusának helyzete kapcsán kiadott nyilatkozatra, mely világossá teszi, hogy az egyetem már a közeljövőben további fejlesztéseket tervez a campus területén. Egyben kifejezzük reményünket, hogy hamarosan ismét megindul a vasúti közlekedés Budapest és Piliscsaba között, ami jelentősen javítja majd a campus megközelíthetőségét.

A Szentatya, Ferenc pápa március 20-án nyilvánosságra hozott döntésével a Magyar Katolikus Egyházon belül a bizánci rítusú katolikusok számára megalapította a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyházat. A döntés óta először ülésezett Konferenciánk, melynek során tájékoztatást kaptunk arról, hogy a napokban megérkeztek a Vatikánból a hivatalos dokumentumok is, melyek értelmében Kocsis Fülöp kinevezett érsek, metropolita beiktatására június 12-én kerül sor Debrecenben, míg Orosz Atanáz püspök úr beiktatása június 13-án lesz Miskolcon és Nyíregyházán.

Az ülés napirendjén szerepelt a hívek körében terjedő különféle mozgalmak, magán kinyilatkoztatások témája. Ezzel kapcsolatban a főpásztorok felhívják minden jó szándékú hívő figyelmét arra, hogy akár a különböző üzenetek, akár az összejövetelek alkalmával használt imaszövegek esetében szükséges, hogy azok tartalmát az illetékes egyházi hatóság teológiai szempontból megvizsgálja és jóváhagyja. Csak ebben az esetben lehetünk biztosak abban, hogy azok nem tartalmaznak a Katolikus Egyház hitével ellentétes tanítást.

A Konferencia döntött arról, hogy Boldog Ferenc és Boldog Jácinta fatimai látnokok fakultatív liturgikus emléknapjának magyarországi bevezetése ügyében a Szentszékhez fordul engedélyért.

A magyarországi püspökök támogatják azt a nemzetközi kezdeményezést, hogy Szent Mártont, aki az ókori Pannónia Savaria nevű településén született, majd a mai Franciaország területén található Tours város püspöke lett, a Szentatya nyilvánítsa az új evangelizáció védőszentjének. Erre alkalmat kínál a szent születésének 1700. évfordulója, amelyet jövőre ünneplünk.

A püspökök testülete meghallgatta Erdő Péter bíboros beszámolóját az októberi rendes püspöki szinódust előkészítő munkáról, melynek következő fontos állomása a várhatóan június 23-án, Rómában tartandó sajtótájékoztató, melynek keretében bemutatják a szinódusi ülés hivatalos munkadokumentumát, az úgynevezett Instrumentum Laboris-t.

A püspökök testülete meghallgatta Veres András püspök beszámolóját a Magyar Katolikus Kulturális Hetek programsorozat előkészületeiről, amely a tavalyi évhez hasonlóan idén is egész október hónapra kiterjedő rendezvénysorozat lesz, melynek témája: a család a művészetben. Ehhez kapcsolódóan az egyházmegyék szervezésében sokféle eseménybe kapcsolódhatnak be az érdeklődők, többek között családi programok, kerekasztal-beszélgetések, képzőművészeti kiállítások, rajzpályázat, valamint könyvvásár és könyvbemutatók is színesítik a programot.

 

Budapest, 2015. június 4.

Címkék