Nemzetközi Agrárkiállításon a Georgikon

A sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai eredményesen szerepeltek a 2017-es Nemzetközi Agrárkiállításon Párizsban.

Georgikon a párizsi kiállításon

Tóth Marianna (12/A) és  Wang Ye  (1/9 C) tanulók élménybeszámolója:

"Február 27-én a kora reggeli órákban elutaztunk Párizsba. A repülőút nagy élményt jelentett. Megérkezésünk után bejelentkeztünk a szállásra, ahol találkoztunk a borbírálatra érkező 12 ország versenyzőivel, a francia házigazdákkal és az Európai Unió képviselőivel. Kedden délelőtt a borbírálati felkészítő előtt volt egy kis szabadidőnk, amit kihasználva felmentünk az Eiffel-toronyba és megnéztük a Diadalívet.

Délután egy órától kezdődött a hivatalos program, mely angol nyelven zajlott. A 28 versenyző diáknak 15 különböző fehér – és vörösbort mutattak be a versenyfeladatoknak megfelelően. Az itthoni felkészítés eredményeképpen már sok ismerős ízzel és fajtával találkoztunk, ami magabiztosságot adott és nyugalommal töltött el minket.

A felkészítés az agrárkiállítás területén zajlott egy ismert francia borbíráló vezetésével – itt még kísérő tanáraink velünk lehettek. Este az Európai Büfé keretében bemutattuk Tokaj-Hegyalját és iskolánkat. Érdekes volt számunkra, hogy a tokaji aszú és furmint mennyire ismert a világban.

Másnap reggel nyolc órakor gyülekeztünk és együtt mentünk a borbírálat helyszínére. Nemcsak külföldi, hanem meglepetésünkre nagyszámú francia versenyző is részt vett a borbírálaton. Először öt borfajta évjáratát, szőlőtermő területét, éghajlatát, becsült árát és minőségét kellett meghatározni. Ezt követően pontozni kellett a borokat. Délután két órakor izgatottan vártuk az írásbeli verseny eredményét, mert csak az első három helyezett vehetett részt a szóbeli fordulón. Örömmel láttuk az eredmények között, hogy jól szerepeltünk. Ádám 8., Mariann 17. helyezést ért el a 28 versenyző között.

Tóth Mariann

Az eredményhirdetésig volt egy kis szabadidőnk, így sétáltunk a Szajna-parton és megnéztük a Notre Dame-t. A szemerkélő eső nem zavart bennünket, nagyon élveztük a városnézést. Este került sor a hivatalos díjátadóra, ahol a francia agrárminisztérium képviselői adták át a díjakat.

Számunkra nagyon nagy élményt jelentett, hogy ilyen nagy rendezvényen képviselhettük Magyarországot, régiónkat és iskolánkat. Nagyon sajnáljuk, hogy a versenyszabályok nem engedik a többszöri részvételt, mert szívesen elmennénk újra."

Nemzetközi Agrárkiállítás

 

                                              

 

Címkék