Megjelent a Cigány Szakkollégium újabb tudományos munkája

A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium gondozásában megjelent a Lehetőségek című kiadvány. A most megjelent kiadványban dr. Vinnai Edina munkáját adják közre, aki már hosszú évek óta mentorként segíti a szakkollégisták tanulmányait.

Miskolci Gör.kat. Cigány Szk.

A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium 2011 óta folyamatosan azon munkálkodik, hogy Lehetőséget adjon és biztosítson hallgatóinak, hogy a tudományos életben rejlő potenciálokat jól kihasználva, minél szélesebb körben tudják kamatoztatni már meglévő tudásukat. Fennállásunk óta három diák nyert Esélyért-díjat TDK (Tudományos Diákköri Konferencia, melynek keretén belül a hallgatók tudományos kutatási munkát végezhetnek) dolgozatával, és több hallgatónk is rangos helyet szerzett hasonló versenyeken helyi és országos szinten egyaránt.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy Szakkollégiumunk egyik specialitása, hogy hallgatóink mentorai kizárólag egyetemi oktatók lehetnek. Ebben a tanévben is huszonnégy mentor segíti a Szakkollégium oktató, nevelő tevékenységét, akik rendszeres kapcsolatban vannak hallgatóinkkal és munkatársaimmal. Évente több alkalommal szervezünk mentori találkozókat, ahol az aktuális feladatok átbeszélése mellett értékeljük a közös munkát is.

Ebben a kiadványban egy olyan mentorunk írását adjuk közre, aki a kezdetektől szervesen jelen van kollégiumunk életében. Dr. Vinnai Edina már három hallgatónkat mentorálta, és jelenleg is két szakkollégistánk mentora. A visszajelzések a legjobb véleményeket tükrözik vissza  Dr. Vinnai Edina munkájáról.

a kiadvány borítója

Edina egyszerre szigorú mentor és oktató, aki megköveteli, hogy a hallgatók a tőlük telhető legmagasabb szinten teljesítsenek, ugyanakkor mindig anyai gondoskodással és törődéssel hallgatja meg növendékeink problémáit és örömeit. Felkészült, alapos mentor, akinek tudományos munkásságát már több alkalommal is megismerhettük, amikor egy-egy minitréninget, kurzust tartott a Szakkollégium falai között.

Bízom benne, hogy most bemutatott munkája elnyeri a szélesebb közönség tetszését és kellő információt ad a hazai diszkrimináció tilalmának szabályozásáról.

Makkai László, görögkatolikus áldozópap, igazgató

 

A program az NTP-SZKOLL-B-M-16-0002 azonosítószámú projekt keretében valósult meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával.

logók

Címkék