Liturgikusének-verseny egyházmegyei forduló

Február 24-én rendezték meg görögkatolikus liturgikusének-verseny egyházmegyei döntőjét a Metropóliában.

énekesek

Csakúgy, mint a hittanversenyt, az énekversenyt is február 24-én rendezték meg Miskolcon, a Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnáziumban.

a zsűri

Két csoportban zajlott a verseny, a kisebbeknél Koleszárné Vatamány Viktória és Bak László, a nagyobbaknál Mellesné Boros Kinga és Szűcs Tivadar bírálták a versenyzőket.

 a zsűri

Közös imádsággal kezdődött a megmérettetés, majd Orosz Atanáz püspök köszöntötte a résztvevőket, a felkészítő tanárokat, valamint a megjelent szülőket.

A liturgikus énekverseny minden résztvevője, helyezettjei és a zsúri tagjai különleges, csak erre az esztendőre, egyházmegyénk jogelődjének, az exarchátus megalapításának századik évfordulójára készült ajándékban részesült.

Az alábbi versenyzők jutottak be a metropóliai döntőbe.

I.  korcsoport        Egyéni: Kelemen Hanna és Kömlei Delani   

                             Csapat  1. Alleluja  2. Csicsergők  3. Csicsergő Madarak        

II. korcsoport:       Egyéni: Babay Frida, Smidt-Selmeczki  Adél, Soltész András, Murvai Zita

                              Csapat  1. Glória   2. Borsodi Madárkák  3. Hozsanna                 

III. korcsoport:      Egyéni: Bárdos Csepke Bejke, Mikló Anna, Gerberi Hanna

                            Csapat  1. Kerubok és Szeráfok 2. Görög Angyalok 3. Zempléni Angyalok

IV.  Korcsoport    Egyéni:  Horváth Kiara Renáta és Varga Emese

                            Csapat  1. Tündérkék   2. Szent János csapat

A díjazottak teljes névsora, felkészítő tanáraik és iskoláik a mellékletben található

FÉNYKÉPEK

Címkék
Csatolmány