Lakatos Péter pappá szentelése

Június 18-án Lakatos Péter diakónust pappá szentelte Kocsis Fülöp metropolita Máriapócson

Kocsis Fülöp, Lakatos Péter

Június 18-án rendezték meg Máriapócson a nagyszülők és unokák búcsúját. Ezen a Liturgián szentelte a Hajdúdorogi Főegyházmegye papjává Lakatos Péter diakónust is Fülöp atya. Három nyelven zajlott a szentelés: magyarul, romani és jelnyelven. Két kórus tette meghittebbé a Liturgiát: a Budai Görögkatolikus Parókia és a Hodászi Görögkatolikus Egyházközség csoportja.

„Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert ti mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.” (Gal 3, 28)

Ezzel a jelmondattal kezdi papi szolgálatát az újszentelt, aki a Budapesti Helynökség munkatársaként fog munkálkodni. Szent Pál sorai alapján mindenkit Krisztus közelébe akar vonni, amint mondta a szertartás végén: Isten eszközeként emberhalásszá szeretne válni.

Fülöp atya is erre biztatta prédikációjában. Érdekes párhuzamot vont két mozdulat között: ahogyan a halász kiveti a hálót, s ahogyan a magvető hinti a markából a magvakat, szinte azonos a mozdulat. A pap feladata halászni, embert halászni, ezzel együtt hinteni Isten igéjét. Hitelességéhez, hálója egyben tartásához leginkább az ima segíti szolgálata során.

Péter atya is megszólalt a Szent Liturgia végén. Megható volt, ahogyan szüleinek megköszönte, amit a mai napig érte tettek. Ő, aki egyszerű cigány családból indult, jó példa más fiatalok számára, s ő maga meg is fogalmazta: „…bárhonnan is jön az ember, mégis van esély arra, hogy kitartással, szorgalommal sok mindent elérjünk az életben.”

család

Isten áldása kísérje életét, munkáját!

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, Nyíregyházi Egyházmegye

Címkék