Közösségi kikapcsolódás Ózdon

Közösségi rendezvényt tartottak a hétvégén, az ózdi parókián. Az egész napos program már a reggeli órákban elkezdődött a disznótor előkészületeivel, délután fiatalok és idősek együtt mérethették meg magukat a sportos és az elméleti vetélkedőkben is.

Közösségi nap Ózdon

Első alkalommal szervezett a görögkatolikus egyházközség parókiai disznóvágást. Az ötlet kitalálója és megvalósítója Bodnár Dániel helyi parókus volt, aki már több településen részt vett ilyen közösségi programon. A hétvégi program a kora reggeli órákban kezdődött a malac megérkezésével, majd a hentes, és a résztvevők segítségével dolgozták fel a hústermékeket, a konyhán pedig a hölgyek vették ki részüket a sütés-főzésből.

disznótoros

„Sok embernek az emlékeiben ott vannak a gyermekkori vagy fiatalabb kori disznóvágásoknak az emlékei. Ez mindig egy-egy családi esemény volt, most kitágítottuk a családi összejövetelt. Az egyházközség is egy nagy család és így mindenki megtapasztalhatja, hogy milyen együtt és egymásért dolgozni.” fogalmazott Bodnár Dániel, parókus. A rendezvényen részvevői megtapasztalhatták a közösség összekovácsoló erejét, sőt közelebb hozta egymáshoz a korosztályokat.

A közösségi házban különféle játékos vetélkedőkbe is bekapcsolódhattak a jelenlévők. A gyerekeket kézműves foglalkozás várta, de voltak sportversenyek is, amiben tudásukat mérhették össze egymás ellen.

játék

A vetélkedők után, a programra ellátogatókat terített asztal várta, amelyre a friss húsokból elkészített ételek kerültek. Az estébe nyúló rendezvényen még lehetőség volt a sertéshez fűződően nemek közötti versengésre, majd nótázással zárult az egész napos parókiai disznóvágás.

Forrás: ózd.hu

Címkék