Kortárs mentori találkozó

Mentorok és mentoráltak találkoztak a hétvégén Miskolcon a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégiumban. Az egész napos találkozó az ismerkedés, a célok megismerése és az együttműködés jegyében telt.

Kortárs mentori találkozó

Balázs Tünde szakkollégista beszámolója

,,Ahogy egyre idősebb leszel, megtanulod, hogy két kezed van: az egyik, hogy magadon segíts, a másik pedig azért, hogy másokon.”  /Audrey Hepburn/

Sokat mond számomra ez az idézet, mindig az önkéntesség mikéntjét juttatja eszembe. Jó érzés tenni valamit egy másik emberért. Jó érzés egyengetni valaki útját, segíteni, kiválasztani azt az utat, amin járni szeretne. A kortárs mentorálás pedig nem egyéb, mint együtt dolgozni valakivel, akinek mi is tudunk tapasztalatot átadni.

Hétvégén alkalmunk nyílt megismerkedni a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium kortárs mentorprogram résztvevőivel 2017. április 22-én. Az egész-napos program keretében lehetőségünk volt megismerni egymás mentorálltjait is, mely által jelentősen épült és bővült a kapcsolati hálónk. Visszagondolva, én is szívesen részt vettem volna egy ilyen programban, ahol testközelből követhető végig egy egyetemista élete, tanulási folyamata. A közeliség itt arra is értendő, hogy egy gimnazista diák talán könnyebben nyílik meg és mer feltenni kérdéseket egy korban hozzá közelebb álló fiatalnak. Ezért is tartom igazán hasznos és fejlődésre alkalmat adó terepnek a kortárs mentorprogramot.

kortárs mentori találkozó

Egy éve veszek részt a programban és dolgozok együtt Lilivel, aki most fog érettségizni. Igazán hasznosnak érzem ezt a lassan véget érő évet, hiszen úgy érzem, együtt fejlődhettünk egymás által.

            A nap az ismerkedés jegyében telt. A délelőtt folyamán, közös játékokon vettünk részt, a diákok céljairól beszélgettünk, ki hol szeretne továbbtanulni és mik a terveik a jövőre nézve. Kicsit bepillanthattak ők is a kollégium mindennapjaiba, majd a közös ebédet követően lehetőségünk volt kipróbálni, milyen itt, Miskolctapolcán a bobozás. Jó hangulatban telt ez a program is, majd a nap zárásaként egy parki séta alatt tovább folytatódtak az ismerkedések, beszélgetések. Bízom benne, hogy mindenki gazdagodott ez a nap által és valóban gyümölcsözőek lesznek ezek a kialakult kapcsolatok.

Ezúton is köszönjük a szakkollégium dolgozóinak a lehetőséget a találkozásra.

A program az NTP-SZKOLL-B-M-16-0002 azonosítószámú projekt keretében valósult meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával.

logók

Címkék