Karácsonyi készülődés V.

"Te most is az vagy, áldott szent Karácsony,
Mi Betlehemben legelőször voltál:
Újjászülője a kerek világnak,
Hitünk napfénye, a szívünkben oltár."
Baja Mihály: Karácsony (részlet)

gyertyagyújtás

Karácsonyi készülődés Selyeben

A selyebi Szent Gergely Görögkatolikus Általános Iskolában és Óvodában is az év legjobban várt időszaka a december, hiszen az itteni gyerekek is nagyon várják a Mikulás eljöttét, és a karácsonyt megelőző bűnbánati időben mi is készülődünk Jézus Krisztus születésére elsősorban azzal, hogy egy kicsit a lelkünket próbáljuk rendbe tenni. Az intézmény elmúlt öt évében komoly hagyományok alakultak ki, amelyeken ebben az esztendőben mégiscsak változtatnunk kellett, hiszen az óvodások új épületet kaptak, így az óvodások és az iskolások már nem egy épületben élik mindennapjaikat. Az új körülményekhez alkalmazkodva igyekeztük megtervezni az ünnepi időszakunkat, hogy külön-külön várakozzunk, de azért találjunk alkalmat arra is, hogy közösen ünnepeljünk.

A karácsonyt megelőző bűnbánati időszak kezdetén az iskolások és az óvodások is külön ünnepség keretében gyújtották meg a koszorú első gyertyáját. Koleszár Ákos iskolalelkész minden héten az óvodásoknak és az iskolásoknak is külön korosztályhoz kötött lelki házi feladatot ad, amelynek a megtartása segíti a gyerekeket a karácsony titkának megéléséhez. A gyertyagyújtás alkalmával a lelki gondolatok mellett közösen énekelünk, mielőtt a koszorú gyertyáját meggyújtanánk.

Ebben az esztendőben az új óvoda kertjében felújított kereszt megáldására is sor került az adventi időszakban. Püspök atya látogatott el hozzánk, hogy az új udvari játékokkal együtt a keresztet is megáldja. A hideg ellenére sokan eljöttek a falusiak közül is, hogy együtt örüljenek velünk, és közösen imádkozzunk. Az óvodás gyerekek szép műsorral köszöntötték a megjelenteket. Püspök atya pedig biztató gondolatokkal és szép imádsággal áldotta meg az új udvari játékainkat, és a keresztet.

KÉPEK I.

Szent Miklós napján a tagintézmény minden tagja közösen vett részt a Szent Liturgián a templomban. A tízórai után az óvoda összenyitható két csoportszobájában gyűltünk össze, ahol már nagyon vártuk a Mikulás megérkezését. Az óvodások és az iskolások szép énekekkel, versekkel köszöntötték a hozzánk érkező Mikulást, aki minden gyereknek átadta az ajándékot, mindenkinek személyre szabott tanácsot is adva, hogy következő év Mikulására még jobb gyerek legyen belőlük.

Minden esztendőben hagyomány, hogy az esztendő utolsó tanítási napján egy meghívott pap segítségével készülnek az iskolás gyerekek az ünnepre, majd a templomba vonulunk, ahol az óvodásokkal közös műsorral szórakoztatjuk a szülőket és a meghívott vendégeket.

A pedagógusok számára is fontos, hogy miközben megteremtik a lehetőséget a gyerekek számára, hogy a karácsony szent titkát megélhessék, közben ők maguk is készülhessenek erre az ünnepre. A mi intézményünkben a homrogdi tanári karral közösen szoktunk részt venni lelkigyakorlaton, amely igazából egy közösen töltött délután, amikor egy meghívott előadó gondolataival, közös imádsággal, beszélgetéssel készülünk az ünnepre.

Tudjuk, hogy a karácsony nem a külsőségeken múlik, hanem elsősorban azon, hogy a szívünkbe tudjuk-e fogadni a világ megváltóját, de azért igyekszünk a belső örömünket, a külsőségeken keresztül is megmutatni. Az iskola és az óvoda is ünnepi díszbe öltözik ilyenkor. A díszítés nagy része az itt tanuló gyerekeknek a munkája, akik nagyon lelkesen színeznek, vágnak, ragasztanak, hogy ezzel is kedveskedjenek a megszülető Jézusnak. Az itteni családoknak általában nem telik ragyogó fényfüzérre, de talán a csillogó szemeknek a születendő kisded is jobban örül.

Papp Zoltán

KÉPEK II