Karácsonyi készülődés I.

"Ó, emberek gondoljatok ma rá,
S gondoljatok, rá holnap és minden áldott
Napján e múló életnek s tegyen
A betlehemi énekből öröm,
A karácsony álomból valóság,
És békessége már az embereknek,"
Juhász Gyula: Betlehem (részlet)

Készül a mézeskalács

A Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban a karácsonyi ünnepre való meghitt készülődés hosszú évekre tekint vissza.

"Az Adventi időszakban ajándékot készítenek diákjaink. Az ajándékkészítés mellett minden évben mézeskalácsot is sütünk együtt a gyerekekkel, majd mindkét helyszínen (iskola és kollégium) sor kerül a fenyőfa felállítására és közös feldíszítésére.

kész a mézeskalács

Az ünnepet megelőzően sor kerül ruhaosztásra is az arra rászoruló diákjaink körében.

A karácsonyi ünnepi műsorunkkal rendszeresen meglátogatjuk a Városi Kórház gyermekosztályán lévő kis betegeket, illetve az Idősek otthonaiban élő (Szent Anna Szeretetotthon, Köveshegyi Szociális Otthon) szépkorú embertársainkat, majd előadjuk a kollégiumban és a templomi ünnepségen.

a kórházban

Diákjaink az ünnepek és a műsorok előadása után nagyon boldogok, hogy örömöt szerezhettek a gyerekeknek, időseknek és a diáktársainknak.

betlehemes

Sok gyermekünknek ugyanis ennyi a Karácsony – a kollégiumi és iskolai ünnepség -, mert otthon nagyon mostoha körülmények között élnek.

A 2016. évi Karácsonyi műsorunkban Molnár Attila atya is részt vesz."

Bodnárné Tallárom Elvira

kántálás

 

Címkék