Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2015 1. nap

A reggeli ébresztőt követően Szent Liturgián vettünk részt a hajdúböszörményi görögkatolikus templomban, melyet reggeli követett. Fülöp metropolita atyával együtt megköszöntük Sási Péter atyának és minden városbelinek a sok-sok segítséget, melyet értünk tettek, segítve minket zarándokutunkon.

zarándoklat

Ha röviden össze szeretném foglalni a napot, akkor azt mondanám a „Szenvedések Napja”. Elindulásunkat követően Máriához szóló népénekekkel búcsúztunk első állomáshelyünktől. Hamarosan egy kamionokkal zsúfolt, forgalmas úton találtuk magunkat, gyalogosan közlekedőket. Egyik lépés a másik után a forrósságban, hiszen tűzött a nap és égetett az aszfalt. Árnyék még csekélynek sem mondható. Két olyan pont volt, amikor minden elviselhető volt, amikor nem érezte az ember a megpróbáltatásokat. Az egyik, amikor váratlanul, amikor az ember nem is számít rá, megmozdult a levegő és egy fuvallat simogatta meg mindenki arcát. Mintha nem lennénk az utunkon egyedül, van valaki, aki itt van mellettünk és akkor ad segítséget, amikor éppen a legnagyobb szükség van ránk. A paraklisz elimádkozása volt még egy olyan mozzanata a mai menetelésnek, amikor azt mondhatjuk nem éreztük a fájdalmat.

A második pihenő és frissítőállomást követően nem sokkal beérkeztünk mai szálláshelyünkre, Hajdúdorogra. A gimnázium konyháján készítették el az ebédünket, melyet nagy lelkesedéssel fogyasztottunk el. Hamar el is foglalta mindenki a szálláshelyét.

A délután további részét a helyi strandon töltöttük pihenéssel, fürdőzéssel és a sport napon való részvétellel. A fiúk focizhattak, a vegyes csapatok röplabdázhattak. A vacsorát követően Kiss Norbert sportért felelős helyettes államtitkár volt a vendégünk. Fülöp atyával felváltva osztotta meg mély és sokszor nagyon őszinte gondolatait, melyek közül sok minden bizonnyal sokáig megmaradnak bennünk. A sporthoz kötődő viszonya, az életről alkotott felfogása példaértékű lehet mindenki számára.

Az estét a vecsernyével zártuk, nagyon elfáradva, de együtt imádkozva és kérve a következő napokra erőt és kitartást.

Címkék