„Hinni a jóban, hinni a szépben”

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény

színpadkép

Tíz évvel ezelőtt írta alá Orosz Atanáz püspök azt a megállapodást, amellyel a megye keleti felében gyermekvédelmi feladatok ellátását vállalta a Miskolci Egyházmegye. A tolcsvai központú Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény ma már tizenhárom lakásotthonban és mintegy kétszáz nevelőszülőnél közel ezer gyermekről gondoskodik.

közönség

Tíz évvel ezelőtt előbb néhány nevelőszülőnél, majd pedig 12 lakásotthonban és újabb nevelőszülőknél sok gyermekkel kezdték meg a munkát. Az épületeket az évtized alatt felújították, korszerűsítették, valamint négy éve létesült az a különleges lakásotthon, ahol leányanyák és csecsemőik lelhetnek otthonra. Nevelőszülői képzést is szerveztek, ma már az egyházmegye keleti felében szinte mindenütt jelen vannak. „Sokoldalú ágas-bogas feladatkört lát el az Intézmény, amit a jó Isten segítsége nélkül lehetetlen is volna megvalósítani” – méltatta az itt folyó munkát Atanáz püspök.

színpadkép

A kerek évforduló alkalmából az Intézmény egy színházi előadásra hívta a nevelőket, tanácsadókat, az intézmény minden dolgozóját és ellátottját, valamint működését segítő és kiegészítő intézményi partnerek képviselőit, köztük Radomszki Lászlóné, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárt, ezzel mondva köszönetet a fáradhatatlan munkáért.

Ivancsóné

„A mi munkánk szolgálat. Mi, akik a szociális és gyermekvédelmi szférában tevékenykedünk, a munka lényegének a védelmet és a törődést tekintjük. A szeretet a mi igazi építőanyagunk, ez segít át a mindennapi feladatokon ” – fogalmazott Ivancsóné Hajas Ágnes, a Szent Zotikosz igazgatója.

Atanáz püspök

„Aki felebarátját nem szereti, az Istent sem szereti, aki felebarátját igazán szereti, és gondoskodik róla, az Istennek is szolgálatot tesz.” - mondta Atanáz püspök Szent János katolikus levelének soraira való utalással (1Jn 4,7-16), majd így folytatta:

„Meggyőződésem szerint, aki a rábízott gyermekeket szereti, és gondoskodásával szolgál mellette, a Jó Istent is tiszteli, és nagyon szereti. Összefonódik, összekapcsolódik keresztény élethivatásunk és az a fontos tevékenység, amely a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményen belül immár egy évtizede elvállatunk és végzünk.”

színpadkép

A rendezvényt a Don Bosco Sportközpontban, Kazincbarcikán tartották, ahol a Magyarock Dalszínház előadásában az Egri csillagok musicalt láthatta a közönség. A musical egyik refrénje akár a gyermekvédelmi intézmény mottója is lehetne: „Hinni a jóban, hinni a szépben. ”

FÉNYKÉPEK

Címkék