Fraknói Vilmos – díjas Egyházmegyénkben

A Fraknói Vilmos-díjat azoknak adományozzák, akik munkássága kiemelkedő a teológia, filozófia vagy az egyháztörténelem területén. Idén Szabó Irén is részesült a megtisztelő elismerésben.

Fraknói Vilmos - díj

Dr. Szabó Irén (Telenkó Miklós atya felesége) egyházi és kulturális szakterületen végzett kiemelkedő és áldozatos tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat. A laudáció szerint a katolikus kultúra kutatásának sokféle területén dolgozik, kiállítások, koncertek, konferenciák, tudományos és ismeretterjesztő előadások szervezése mellett önálló sorozatot (Folia Collecta) ad ki. Húsz éve munkatársa a Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjteménynek, 1996 óta tagja, 2000 óta elnöke a sárospataki Árpád-házi Szent Erzsébet Társaságnak.

Balogh Zoltán, Szabó Irén

Az egyházak világában létrejött kulturális és tudományos teljesítmény, érték nem valamilyen vallási közösség belügye, magántulajdona, hanem az egyetemes és a magyar kultúra szerves része, minden erre kíváncsi magyar gazdagsága - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, a Fraknói Vilmos-díjak átadásán.

A miniszter szólt arról is, hogy a Fraknói-díjjal azokat ismeri el a kormány, akik saját egyházuk értékeit kutatják, gyűjtik, értelmezik és mutatják meg. A megmutatás pedig két dolgot jelent: egyrészt meg kell mutatni a saját közösségnek, hogy milyen gazdag, hiszen ezt sokszor még a hívek sem tudják, másrészt azoknak, akiknek nincs közük az egyházhoz.

A Fraknói Vilmos-díjat 2000-ben adták át először, az elismerést egy évben legfeljebb három ember kaphatja meg. Idén Szabó Irén, a Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény vezetője, Tusor Péter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) docense és Pálos Frigyes katolikus pap, a Váci Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója vehette át.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az ünnepség végén mondott beszédében kiemelte: volt idő, amikor fizikai helytállásra is szükség volt ahhoz, hogy az egyházak elviseljék a hatalom által rájuk mért megpróbáltatásokat. Ma inkább szellemi küzdelemre van szükség, a díjazottak pedig ebben a küzdelemben vesznek részt, és ezért illeti köszönet őket és hozzátette; ebben a közdelemben a kormány partnerként segíti az egyházak munkáját.

Fraknói Vilmos - díjasok 2016

Az alábbiakban dr. Szabó Irén laudációja olvasható.

Dr. Szabó Irén etnográfus-történész Hajdúhadházon született 1960. augusztus 10-én. Születésnapja a Szent Piroska-Eiréné bizánci császárné ünnepét megelőző triduumra esik. A sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény igazgatója és éveken keresztül a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karának tanára volt. A katolikus kultúra kutatásának és bemutatásának sokféle területén dolgozik. A magyarországi görög katolikus vallásgyakorlat szakrális kommunikációjával, a vallásgyakorlat nem verbális kifejezőeszközeivel, a vallásgyakorlat gesztusaival foglalkozik, PhD értekezését is e témából védte meg 2003-ban, és számos publikációja jelent meg e témakörben.

 Húsz éve dolgozik Sárospatakon a Római Katolikus Egyházi Gyűjteményben, mely múzeum, könyvtár és levéltár. 2007-ig a helyi plébánián, azóta önálló  intézményként működik köszönhetően Szabó Irénnek is, aki két nagy EU-s projektet vezetett le, hogy a nyilvánosság számára nyitott, katolikus kulturális intézményt teremtsen Sárospatakon, Szent Erzsébet városában.  Kiállítások, koncertek, konferenciák, tudományos és ismeretterjesztő előadások szervezése mellett önálló kiadványt ad ki (Folia Collecta könyvsorozat). A katolikus kultúra, ezen belül a helyi közösség értékeinek megismertetése érdekében az országos rendezvényekbe (KÖN Napok, Ars Sacra fesztivál, Múzeumok éjszakája) is belekapcsolódnak.

1996 óta tagja, 2000 óta elnöke a sárospataki Árpád-házi Szent Erzsébet Társaságnak. Ez az egyesület volt a motorja és kezdeményezője a rendszerváltás után Sárospatakon felvirágzó Szent Erzsébet tiszteletnek. A „Magyarország virága” c. forráskiadvány Szent Erzsébet életének 13. századi forrásait mutatja be közös kiadásban a Szent István Társulattal.  1997 óta minden Pünkösdkor Szent Erzsébet-ünnepet szervez, középpontjában misztériumjátékkal. A sárospataki plébániatemplom bazilika minorrá nyilvánítását kezdeményezők között volt ő is. 2007-ben XVI. Benedek pápa Szent Erzsébet szülővárosa templomának adományozza e rangot.  2007-ben négy munkatárssal létrehozta a Szent Erzsébet Út Alapítványt, amelynek célja az európai Szent Erzsébet emlékhelyek összekapcsolása kulturális projektek révén és végigjárható utak kialakításával. 2011-ben nyílt meg a Sárospatakot Kassával összekötő Szent Erzsébet kulturális és zarándokút, amelynek egyik létrehozója Szabó Irén. Évente szervez és vezet lelkigyakorlatos zarándoklatot ezen az úton.

Dr. Szabó Irén nemcsak tudományos és közösségi szinten méltó utóda és rokona Árpád-házi Szent Erzsébetnek, hanem a mindennapokban is. Férje görög katolikus pap, 1991-ben történt balesete óta kerekesszékben él. Egy fiuk született. 1996-97-ben felépítettek egy görög katolikus kápolnát Sárospatakon, amelynek külső és belső festése valamint ikonosztáza a kortárs bizánci stílusú festészet kiemelkedő alkotásai. Angyalai irányítják dr. Szabó Irén életét.

Fraknói Vilmos - díj

 

Forrás: EMMI, fotók: EMMI és MTI (Bruzák Noémi)