A rakacai görögkatolikus templom pontosan száz éve, 1921-ben épült a hegy tetejére. A jeles évforduló alkalmával Atanáz püspök mutatott be Szent Liturgiát a templomban, augusztus 14-én.
A rakacai búcsúk hagyománya még elevenen él az elszármazottak emlékeiben. Minden évben visszatérnek ide, a templom búcsújára; Nagyboldogasszony ünnepére, idén már az előünnepre; augusztus 14-re.
Ezen a napon Mikeás próféta emléknapját is tartjuk. A prófétai könyv negyedik fejezetéből idézett Orosz Atanáz püspök az ünnepi homíliában: „A napok végén az Úr templomának hegye a hegyek orma fölé emelkedik, magasabb lesz minden halomnál. A népek odasereglenek, sok nemzet tódul oda. „Gyertek – mondják –, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének templomába, hogy tanítson meg minket útjaira, és az ő ösvényein járjunk.” (Mik 4,1-2.)
„A századik évforduló jegyében mi is távoli falvakból jöttünk és biztattuk egymást: jertek menjünk föl az Úr templomának hegyére. Szinte minden pusztul a környéken, de az Úr templomának hegye, az Úr temploma szilárdan megmarad, utat mutat nekünk a jelen és a jövő teendőire is. Mikeás próféta szavai útba igazítanak, kijelölik teendőinket, hogy ezen a mai örömünnepen ne csak emlékezzünk, hanem jelen cselekedeteinkkel a jövőt is megalapozzuk.” – egészített ki a szentírási gondolatmenetet a püspök.
A miskolci főpásztor beszédében megemlékezett a templom építőiről, és az innen származó vagy itt szolgálatot teljesítő atyák munkálkodásáról, a jobb napokat, évtizedeket is megélt faluról és parókiáról. A jelenkor számára biztatást és iránymutatást Józsue példája nyomán adott a püspök. Izrael népe Szikhem városánál összegyűlve megerősítette, hogy az Urat akarja szolgálni. Nekünk is ezt a fogadalmat kell a mai napon fölelevenítenünk, ebben kell megerősítést kapnunk. Száz éve még virágzó parókia volt itt, azonban „nem kell kisebbségi érzésekkel küszködni, mert Isten Országában nem az számít, hogy ki honnan jött, hanem a meghívó Isten kegyelme számít; mert Isten azokat választotta ki, akik evilág szemében gyöngék, azért, hogy erősek legyenek az Isten kegyelméből.” – erősítette meg a jelenlévők hitét Atanáz püspök és kérte, hogy „imádkozzunk azért, hogy a hegy alatt lakók megsejtsék: ez a szilárdan megmaradó hegy és az Isten háza utat jelent nekik a mennyország felé. Szeretném, ha a falubeliek is tanulgatnák az Úr útjait, az Isten Országába vezető életszabályokat. A hajdani másfél napon át tartó rakacai búcsúk istenélményét őrizzük szívünkben, hiszen hatása alatt vagyunk most is. Kell, hogy ez a centenárium erőt adjon nekünk is a folytatáshoz, és mától fogva még határozottabban akarjunk szolgálni az egy igaz Istennek.” – zárta az ünnepi gondolatokat a püspök.
A feljegyzések tanúság szerint már 1720-ban állt egy kőből épült és kőfallal kerített templom a rakacai hegyoldalon. Az első világháború végére azonban már megrongálódott, ezért azt lebontották és helyén épült a mostani templom, Árvai Pál miskolci építész tervei szerint, a hívek adományaiból. A munkálatokat Bobák János tiszteletbeli kanonok irányította. A szájhagyomány még most is őrzi az itt folyó munkálatok történetét; apák-nagyapák a helyi kőbányából szekérrel és gyalogosan hordták föl templom dombjára a szükséges anyagokat, hiszen a templomhoz vezető utat csak a hetvenes években építettek. A helybéli öregek mesélnek arról, hogy egy részt lebontottak az építkezés során, mert az nem mutatkozott tökéletesnek. Mégis, kitartó szorgalmuk nyomán egy év alatt felépült Isten új hajléka. Számos monda maradt fönn a hegy gyomrában rejtőző nemesfémről és márványról is. A ma látható ikonosztázion néhány évvel később a pesti ferencesek fafaragó műhelyében készült. Az oltárt Petró József szikszói kőfaragó készítette, az eredeti faoltárt a hajóban őrzik.
Rakacán buzgó hitélet volt a huszadik század első felében Bobják János atya, majd pap fiai és később Kisfalusi János szolgálata idején is. Számos fiatal választotta ebből a közösségből a papi hivatást; csak néhány most is jelenlévő nevet említve; Gulyán Tibor, Kondás Sándor, Obbágy László atyák, és a napokban eltemetett Obbágy Miklós atya. Rakacát egykoron az egyik legjelentősebb parókiának tartották, búcsúja is híres volt, zarándokok százai érkeztek ide Nagyboldogasszony ünnepére. Idősebb zarándokok meséltek gyaloglásról, szombat éjjeli templomi virrasztásról vagy a csűrökben töltött éjszakáról, és persze a vasárnap esti bálról is. Sajnos azonban az utóbbi 2-3 évtizedben jelentősen megváltozott a falu élete, a nagyvárosoktól való távolság gazdasági és kulturális visszamaradottságot hozott magával itt is, ahogyan számos más településen is. Imádkozzunk azért, hogy az elmúlt száz év értékei megmaradjanak és a ma már nagyrészt cigány lakosság is megélje az evangélium örömét!