Az MKPK körlevele a 2015. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről

Páll Miklós atya

Kedves Testvérek!

 

Egyházunk kétezer éve hivatásának tekinti, hogy gondoskodjék a szegényekről. A nagyböjti idő prefációja arra hívja fel a figyelmünket, hogy a lelki előkészületünk három részből áll:„önmegtagadással dicsőítsünk téged, bűnös vágyainkat féken tartsuk, és a nélkülözőket segítve atyai jóságodat kövessük.” (nagyböjti III. prefáció) A harmadik felszólítás közös gyakorlására,a Mennyei Atya jóságának a követésére, azaz a nélkülözők segítésére hívjuk most testvéreinket, amikor idén újra meghirdetjük nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést templomainkban.

Szentatyánk, Ferenc pápa is gyakran kiemelt feladatként beszél a karitatív munkáról, idei nagyböjti üzenetében így fogalmaz:

A nagyböjt a megújulás ideje az Egyház, a közösségek és minden egyes hívő számára. Legfőképpen azonban a kegyelem ideje (vö. 2 Kor 6,2). Isten nem kér tőlünk semmi olyat, amit előtte már meg ne adott volna nekünk: „Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket” (1 Jn 4,19). Nem közömbös velünk szemben. Mindannyiunk életét szívén viseli, név szerint ismer minket, gondoskodik rólunk és keres minket, akkor is ha elhagyjuk Őt. Mindannyiunk élete külön-külön érdekli Őt. Szeretete az, amely megakadályozza, hogy közömbös legyen az iránt, ami történik velünk. Csakhogy előfordul, hogy amikor jól vagyunk, jól érezzük magunkat, bizonnyal elfelejtkezünk másokról (amit az Atya Isten soha sem tesz), nem érdekelnek a problémáik, szenvedéseik, az igazságtalanságok, amiket elszenvednek… ilyenkor szívünk közömbössé válik: amíg én viszonylag jól vagyok és jól érzem magam, elfelejtkezem azokról, akik nincsenek jól.

Kedves Testvéreim! Mennyire szeretném, hogy mindazok a helyek, ahol az Egyház valamilyen formában megnyilvánul – különösképpen plébániáink és közösségeink –, az irgalom szigeteivé váljanak a közömbösség tengerében!

Egyénileg is érint minket a közöny kísértése. Telis tele vagyunk felkavaró hírekkel és képekkel, amelyek emberek szenvedését tárják elénk, ugyanakkor tejesen tehetetlennek érezzük magunkat, hogy segítsünk nekik. Mit tegyünk, hogy az ijedtség és a tehetetlenség spirálja ne nyeljen el minket?

 

Segíthetünk a szeretet különféle megnyilvánulásaival, a hozzánk közel vagy tőlünk távol lévő embereknek az Egyház számos karitatív szervezetének köszönhetően. A nagyböjt megfelelő idő arra, hogy kimutassuk érdeklődésünket a másik iránt, akár egy kicsi, de konkrét jellel, mely egyben kifejezi a közös emberségben való részesedésünket.

A másik szenvedése a megtérésre hív, mert a testvér szükséglete életem törékenységére emlékeztet, illetve az Istentől és a testvérektől való függőségemre. Ha alázattal kérjük Isten kegyelmét, és elfogadjuk lehetőségeink korlátait, akkor bízni fogunk azokban a végtelen lehetőségekben, amelyeket Isten szeretete tartogat számunkra.” (Ferenc pápa 2015. évi nagyböjti üzenete)

Ebben a szellemben kérjük a testvérek segítségét, amikor az immár hagyományossá vált nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést meghirdetjük. Ezzel egy ősegyházi hagyományt elevenítünk fel, hiszen az első század keresztényei a kenyértörésre hozták magukkal a szegényeknek szánt adományaikat. Az ő példájukat követve, kérjük, hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszerfelajánlásukat és tegyék a templomban erre kijelölt helyre.

A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk.

Tudjuk, hogy a katolikus családok is nehéz helyzetben vannak, és anyagi gondokkal küzdenek. Ezért nem perselygyűjtésre buzdítjuk a testvéreket, hanem arra, hogy szerény lehetőségeikhez mérten tartós élelmiszerrel járuljanak hozzá a Katolikus Egyház segélyakciójához.

Ezt megtehetik a jövő heti vasárnapi szentmiséken és az azt követő hétköznapokon,március 8-tól 15-ig. Adományaikat a karitász juttatja majd el a rászorulókhoz. A korábbi években meghirdetett gyűjtésünk eredményeképpen családok ezreit tudtuk segíteni azokkal a segélycsomagokkal, amelyeket a hívek adományaiból juttattunk el a rászorulókhoz. Ha ezt mindannyian megtesszük és legalább 1 kg adományt hozunk a templomba, újra nagyon sok családnak tudunk segíteni az irgalmas Jézus példáját követve.

Telefonosadományvonalonis bekapcsolódhatunk a karitász segítő munkájába. Ha hívjuk a1356-os telefonszámot, hívásonként 500 forinttal segítünk.

„1% segítség, 100 % szeretet.” Kérjük, hogy aki teheti, adója egy százalékával is támogassa a Katolikus Karitász karitatív szolgálatát: a Karitászt Támogató Alapítványt. Köszönjük a szegényeknek szánt adományaikat!

Ferenc pápa sorai biztassanak bennünket a nagyböjti időben a megújulásra és mások megsegítésére: -„Jézus azt mondta, hogy mielőtt fölajánlanánk áldozati adományunkat az oltárnál, ki kell engesztelődnünk a testvérünkkel, hogy békében legyünk vele. Úgy hiszem, analóg módon kiterjeszthetjük ezt a felhívást arra is, hogy békében kell lennünk a szegény testvéreinkkel is.” (Forrás: Questo economia uccide” /Ferenc pápa. Ez a gazdaság öl címmel a pápa társadalmi tanításáról. – magyarkurir.hu 2015.01.12.)

 

 

Budapest, 2015. nagyböjt

 

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Címkék