A Miskolci Egyházmegye zarándoklata Máriapócsra

Szent Illés próféta búcsúja Máriapócson egyben a Miskolci Egyházmegye búcsúja is.

máriapócsi kegytemplom

Július 24-én – nemcsak az egyházmegye terültéről – számos zarándok érkezett a Szűzanya köszöntésére. Az ünnepi Szent Liturgián Orosz Atanáz püspök külön köszöntötte a búcsúra gyalogosan érkező zarándokokat.

Ötödik lakalommal indultak neki hétfőn a száznyolcvan kilométeres útnak a férfiak Ózdról, minden évben ugyanazon az útvonalon, idén Bodnár Dániel, Trescsula László Kiss Attila és Orosz Árpád atyák vezetése mellett. Igazi barátság alakult ki a részt vevők között, hiszen a legtöbben nem először zarándokolnak. Péter bácsi már harmadik alkalommal vállalja a hosszú gyaloglást és egyben ő a csapat legidősebb tagja. Imádságban is egyek voltak, hiszen a zarándoklat gerincét a közös imádságok, a Paraklisz végzése, Mária-énekek éneklése adja. Sok lelkierőt adott az is, hogy a településeken átvonulva nagy szeretettel fogadták, vagy szólították meg őket az emberek. A kicsiny csapat az úton tizenkét főre gyarapodva érkezett szombaton a kegyhelyre.

Közös virrasztást tartottak a Kárpátaljáról érkezett több mint négyszáz zarándokkal együtt. Negyedszázada annak, hogy megnyíltak a határok a kint élő testvérek előtt. Azóta is minden éven eljönnek Máriapócsra a tizedévesektől az egészen időskorúakig. Levcsenkó Róber, beregdédai parókus a zarándoklat egyik vezetője elmondta, hogy a tavalyihoz képest száz fővel nőtt a zarándokok száma, sőt különösen sok fiatalt csatlakozott az idén. A Munkácsi Egyházmegye több mint húsz parókiájáról indulnak el, majd szokás szerint Beregsurányból Pusztadoboson át érkeznek meg gyalog a Szűzanya elé. Érezhető volt, hogy nem csak a lábukkal, hanem a szívükkel is zarándokoltak.

Vasárnap délelőtt érkezett meg a negyedik alkalommal megszervezett Illés napi gyalogos zarándoklók csoportja Sajópálfaláról. Főként lányok-asszonyokból álló csoport imádságos lelkületben tette meg a több mint száz kilométeres utat.

A megyéspüspök külön köszöntötte zarándoklók között Lipusz László és Polyák Imre atyákat, akik huszonöt éve kezdték meg áldozópapi szolgálatukat, valamit kegyhely új parókusát, Orosz István atyát is.

A Szent Liturgián Galabvári Péter atya Elizeus próféta állhatatosságát állította a hívek elé példaként . Ahogyan Illés próféta próbatételek elé állította Elizeust, és aki ennek ellenére nem hagyta el őt, ez a példa kell, hogy utat mutasson ahhoz, hogy kitartsunk mi is Isten mellett, a próbatételekben mindinkább. Napjainkban sok negatív példa áll előttünk, sok minden tántoríthat el az Isten szeretetétől, de kitartást és állhatatosságot kell tanulnunk Elizeus prófétától: „Istenem nem hagylak el, bármi is történjék velem” – mondta Péter atya. Boldogságkeresésünkben a nehezebb utat kell választanunk; az imádság és böjtölés útját. Ezek önmagukban nem tesznek csodát, de összekötnek minket Istennel és Ő képes csodát tenni életünkben, a boldogságot mutatja meg számunkra. Legyünk egyre állhatatosabbak és kitartóbbak böjtölésünkben, hogy minél közelebbi kapcsolatba tudjunk lépni Istennel – zárta gondolatait a parókus.

A képeken lehet, hogy megtévesztő a sok esernyő, de verőfényes napsütésben, körmenettel ért véget az ünnepi szertartás:https://goo.gl/photos/WHxVMYZR83ATatF17

Címkék