72 óra kompromisszum nélkül

Az idén nyolcadik alkalommal, 2015. október 8-tól 2015. október 11-ig került megrendezésre a „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes akció.

Fiatalok

„A kompromisszum nélkül” azt jelenti, hogy a jelentkezők nem tudják, hogy pontosan hol és milyen munkát fognak végezni, milyen projekthez kerülnek, de közös célért és magáért az önkéntességért vállalják ezt.

2015. október 8.-ával indult el a 72 óra kompromisszum nélkül akció a három történelmi egyház szervezésében, Budapest főváros és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.

 „Exkluzív kalandtúra a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében.
Vállalkozó szellemű fiatalok csoportjai országszerte arra szánják három napjukat, hogy másoknak segítsenek.”(72ora.hu)

A háromnapos önkéntes akcióban országszerte több, mint 8000 önkéntes 290 projekten végzett ökológiai, társadalmi és közhasznú munkát, hogy szebbé, élhetőbbé tegyék környezetüket, és példát mutassanak.

A kép eltávolítva.Az idén első alkalommal csatlakozott az országos önkéntes megmozduláshoz a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény, nevelőszülőknél nevelkedő, Szerencs és környéki fiatalok csapata.

Csapatunkat 10 fő alkotta, csapatnévként pedig a Helpmate szót választottuk, mely magyarul azt jelenti, hogy „segítőtárs”. Úgy gondoltuk, hogy ez méltóképp szimbolizálja a program célját, azt, hogy együtt tegyünk másokért, a környezetünkért, egymásért.

A csapatot én (Turóczi Tünde) vezettem a munkánk során, mely hatalmas élmény, megtiszteltetés és a csapat lelkessége miatt, meglepően könnyű feladatnak bizonyult.

Október 9-én, pénteken utaztunk Miskolcra, a megyei megnyitó ünnepségre, melyet a Református Püspöki Hivatalba rendeztek. A rendezvényen Vitális Gábor kazincbarcikai római katolikus plébános atya segítségével imádkoztunk a következő nap sikerességéért. A megnyitón Balázs Győző, a görögkatolikus egyház végzett teológusa, és a megyei koordinátorunk, Balázs Tünde beszélt az együttes munkáról, fontosságáról, érzéséről.

Ezen a napon kaptuk meg a szombati feladatunkat, így ez a nap egyben a tervezés napja is volt. A tervezés során igyekeztünk mégjobban megismerni egymást a csapatommal, hiszen az intézményünk közös rendezvényein kívül nem találkoztunk még mindannyian egymással. A munkánkhoz, a szervezéshez, segítő kezet nyújtott nekünk Vajdáné Miczán Anna, a területi nevelőszülői tanácsadó.

Október 10-én, szombaton a munka elvégzésének a napja volt.
A miskolci Avas Dialóg Kávéházban takarítottunk, palacsintát sütöttünk a délutáni „Teaház” rendezvényre, melyet a környékbeli gyerekeknek és szüleiknek rendeztek. A munkát 12:00 – 15:00 óráig végeztük, mely során rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk.
A munka gyorsan és zökkenőmentesen haladt, a fiúk is bátran a kezükbe vették a seprűt, felmosót, sőt még a palcsintasütőt is. A gyerekeket egyéni és csoportos, játékos feladatokba vontuk be, szórólapokat osztottunk és kérdőíveket töltettünk az ott élőkkel.

A munkavégzés nagyon jó hangulatban, zeneszóval telt. A végeredménnyel mindenki meg volt elégedve, egy picit tovább is maradtunk, a gyerekekkel együtt játszottunk.


Október 11-én, vasárnap került sor a záró ünnepségre, Miskolc-Tapolcán a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium, Cigány Szakkollégiumában. Ezen a napon értékeltük a munkánkat, hálát adtunk a mögöttünk lévő sikeres napért és együtt ünnepeltünk. Öröm, jó érzés volt a közösségben az önkéntesség értékét ünnepelni, hogy közös cél kötött minket össze. Itt nem számított, hogy ki milyen vallású, vagy esetleg nem is vallásos. Úgy éreztük, hogy van dolgunk a világban, közösen összefogva egymásért jobb lehet a világ, és Mi most tettünk is érte.

A program során a közösségben végzett munka örömével gazdagodtunk és a másokon való segítés öröme töltött el minket, amely nem csak 72 órára szólt. Nagyon örülünk, hogy részese lehettünk a programnak, és a csapatom nevében is mondhatom, hogy hálásak vagyunk ezért a kezdeményezésért.

A 72 óra szlogenjével búcsúzva, mindannyian nagyon várjuk, hogy újra azt mondhassuk: „Itt vagyok!”

Címkék